Összefoglaló a tanfolyamról
A KINVA ART AKADÉMIA első Online Festőtanfolyama “Festés Korlátozott Palettákkal” címen 2014 szeptember 15.-én indult.
Az induláskor és az eltelt 8 év alatt több százan vettek részt ezen a képzésen. Bár sokak szerint ez volt minden idők egyik legjobb tananyaga, az évek alatt eljárt felette az idő! A videók kissé kezdetlegesek, nem felelnek meg a mai kor minőségének. Továbbá az évek alatt összegyűlt tapasztalataim alapján, úgy éreztem érdemes lenne kibővíteni.
Ezért úgy döntöttem, felújítom ezt a tanfolyamot! Ez konkrétan azt jelenti, hogy az eredeti 30 leckét érintetlenül hagytam, de kiegészítettem további 14 leckével a tananyagot.
Felvettem egy új paletta típust a képzésbe, és mindegyik palettát melyet oktatok ebben az anyagban, részletesebben is bemutatok. További gyakorló feladatokkal egészítettem ki. Ezen kívül minden régi videó mellé készítettem egy újabb videót is. Így már mindegyik paletta 2-2 oktat oktató videóval rendelkezik. Egy régivel és egy újjal. Az új videókban, új festmények végigfestését mutatom be, elejétől a végéig! Így összesen, 16 festmény komplett, elejétől a végéig való végigfestését bemutató videó van az anyagban!
A tanfolyamban oktatott korlátozott paletták:
- 1. Monokróm paletta
- 2. Minimál paletta
- 3. Apellész paletta
- 4. Velázquez paletta
- 5. Zorn paletta
- 6. Akadémiai paletta
- 7. Kvadrát paletta
A fentieken kívül, megismerjük az “Osztott Triád Paletták” logikáját is!
Ezzel a 44. leckével ez lett a KINVA ART legbőségesebb, legnagyobb tudásanyaga. Kinyomtatva több száz a/4-es oldalnyi tananyag és több mint 20 videó (a gyakorló videókkal együtt)!
A tanfolyam, itt, a weboldalon tekinthető meg, a zárt oktatási felületen belül, mellyel a vásárlást követően kapod meg a hozzáférést!
Ha bankkártyával vagy paypalel fizeted, akkor azonnal, kb. 1 perc múlva hozzáférsz! (a tanfolyam első leckéi 2022. október 14.-én jelennek meg, ekkor indul a képzés)
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/Copy-of-korlatozott-paletta-1240-×-924-px.jpg?fit=300%2C224&ssl=1)
Tanfolyam nyitó bejegyzés (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A tanfolyam nyitó bejegyzése, néhány fontos információt közlök itt, továbbá lehetőség van bemutatkozni is. Mindenképpen nézd meg! Ajánlott a kezdéshez!
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/03/3764022-efb2b816-c7dc-11e3-a399-a88d4908a8c2.jpeg?fit=300%2C229&ssl=1)
Anyag felszerelés lista (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében felsoroljuk a tanfolyam elvégzéséhez szükséges anyagokat és eszközöket.
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/barlang.jpeg?fit=271%2C186&ssl=1)
1. Lecke: Történeti áttekintés (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében röviden áttekintjük a festészet történetének néhány fontos pillanatát…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/Realism-Live-Stephen-Bauman-portrait-painting-demonstration.jpeg?fit=300%2C170&ssl=1)
2. Lecke: A korlátozott paletták értelme (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében megbeszéljük, hogy mi értelme van a festészetben a korlátozott paletták alkalmazásának…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/Choosing-a-surface-for-oil-painting-960x538-1.jpeg?fit=300%2C168&ssl=1)
3. Lecke: Festékanyagok és festőszerek (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében megismerjük azokat a festékanyagokat és festőszereket, melyeket leggyakrabban alkalmazunk a festészetben…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/p01z4ftj.jpeg?fit=300%2C169&ssl=1)
4. Lecke: Festőszer receptek (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében megismerjük a legfontosabb és legjobb festőszer recepteket, melyeket könnyedén elkészíthetünk házilagosan is…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/07/4-09-a-abra.png?fit=300%2C229&ssl=1)
5. Lecke: A 12 osztású, komplementer színkör (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében megismerjük a színelmélet alapját képző, 12 osztású színkört…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/82335-09-luti.jpg?fit=300%2C187&ssl=1)
6. Lecke: A semleges színek szerepe (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében röviden megbeszéljük az, hogy milyen fontos szerepe van a festészetben a semleges színeknek…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/241-1024x876-1.jpeg?fit=300%2C257&ssl=1)
7. Lecke: Színek és pigmentek (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckéből megismerjük a festészetben használt legfontosabb pigmenteket…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/6-14-scaled.jpeg?fit=300%2C225&ssl=1)
8. Lecke: A különböző rajz transzfer megoldások (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckéből megismerheted a különféle rajztranszferálási megoldásokat…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/25-x-25-cm-racs.jpg?fit=219%2C300&ssl=1)
9. Lecke: Az Art Tutor Program bemutatása (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében bemutatom a képek manipulálására használható Art tutor program használatát…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2021/05/1da0e7f2c37f741bdd964e197e3f5ef4.jpeg?fit=294%2C300&ssl=1)
10. Lecke: A Szimultán kontraszt (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében bemutatom a szimultán kontraszt nevű jelenséget, ami nagyon fontos a korlátozott paletták használatában…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/15-7.jpeg?fit=300%2C300&ssl=1)
11. Lecke: A szín érték kapcsolatok 1. a Munsell rendszer (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckéből megismerhetjük a szín érték kapcsolatok fontosságát, valamint a Munsell színrendszert….
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/13-3.jpeg?fit=300%2C183&ssl=1)
12. Lecke: Szín érték kapcsolatok 2. fények, árnyékok, tónusok (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében a színérték kapcsolatok fény, árnyék és tónus értelmezéseivel foglalkozunk…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/effee810d7c480f66fc563329772d9ca.jpeg?fit=300%2C223&ssl=1)
13. Lecke: A Monokróm paletta (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebből a leckéből, megismerhetjük a zseniális monokróm palettát…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/97931094-3218879141475663-2129809840397090816-o.jpeg?fit=300%2C293&ssl=1)
14. Lecke: Monokróm paletta gyakorlatok (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében néhány izgalmas gyakorló feladatot találsz a monokróm paletta megértéséhez…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/98190455-3218879724808938-4606656774932529152-o.jpeg?fit=217%2C300&ssl=1)
15. Lecke: Tájkép festése, Monokróm paletta 1. videó (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ez az 1. festő lecke, a leckében festünk egy képet a monokróm palettával…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/0002.jpeg?fit=206%2C300&ssl=1)
16. Lecke: Akt festése, Monokróm paletta 2. videó (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ez az 2. festő videó lecke, a leckében festünk egy képet a monokróm palettával…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/acrylic-dry-brush-pear-by-rin-rin-rin.jpg?fit=300%2C204&ssl=1)
17. Lecke: A Sfumato technika (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckéből megismerhetjük az un. “Sfumato” technikát…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/6-18.jpeg?fit=300%2C174&ssl=1)
18. Lecke: Paletták és kevert színek (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a paletta rendezési szisztémákkal és a kevert színek gyakorlatával ismerkedünk meg…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/greggcloseup-1.jpg?fit=287%2C300&ssl=1)
19. Lecke: Lazúrozás 1. rész elmélet (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a réteges lazúrfestés elméleti hátterét tárgyaljuk…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/ak12-1.jpg?fit=300%2C225&ssl=1)
20. Lecke: Lazúrozás 2. rész gyakorlat (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a réteges lazúrfestés gyakorlatával foglalkozunk..
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/01/alm.jpeg?fit=295%2C300&ssl=1)
21. lecke A csendéletfestés művészettörténete (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében a csendéletfestés művészettörténetét tekintjük át, nagyvonalakban.
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/gesture1.jpeg?fit=300%2C225&ssl=1)
22. Lecke: Gesztusok és a Faktúra (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a gesztusok és a faktúra szerepével ismerkedünk meg…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/thomas-cole-painting-landscape.jpeg?fit=300%2C233&ssl=1)
23. Lecke: A hideg színek szerepe és a levegő perspektíva (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a légköri perspektívával és a hideg színek szerepével ismerkedünk meg…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/trees-of-ireland-1.jpeg?fit=300%2C300&ssl=1)
24. Lecke: Tippek tájkép festéshez (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a tájképfestéshez adok segítséget néhány hasznos tippel…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/esztan-katalin-minimal-paletta-tanulmany.jpeg?fit=300%2C203&ssl=1)
25. Lecke: A Minimál paletta (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a minimál palettát ismerjük meg…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/97473042-3218879554808955-2935927566374010880-o.jpeg?fit=300%2C286&ssl=1)
26. Lecke: A Minimál paletta variációk és gyakorlatok (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a minimál paletta variációit ismerjük meg, további gyakorlatok mellet…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/15-6-scaled.jpeg?fit=222%2C300&ssl=1)
27. Lecke: Minimál paletta 1. videó Akt festése (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a minimál paletta technikával festünk meg egy aktot, videó lecke…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/001.jpeg?fit=238%2C300&ssl=1)
28. Lecke: Minimál paletta 2. videó Női Portré festése (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a minimál paletta technikával festünk meg egy női portrét, videó lecke…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/hkoop-scaled.jpg?fit=203%2C300&ssl=1)
29. Lecke: Apellész paletta (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében az Apellész palettát ismerjük meg…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/velazquez-pareja.jpg?fit=260%2C300&ssl=1)
30. Lecke: A Velázquez paletta (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a Velázquez palettát ismerjük meg…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/04.jpg?fit=300%2C205&ssl=1)
31. Lecke: Apellész és Velázquez paletták továbbfejlesztése (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében az Apellész és Velázquez paletták továbbfejlesztési lehetőségeit ismerjük meg…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/640px-fayum-01-1.jpg?fit=233%2C300&ssl=1)
32. Lecke: Festés Apellész palettával 1. videó Fayum múmia portré (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
A leckében megbeszéljük, hogy mi értelme van a festészetben a korlátozott paletták alkalmazásának…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/10/33f49e-16dc9ee88fdb474084d17de7e05430b2-mv2.jpg?fit=241%2C300&ssl=1)
33. Lecke: Festés Apellész palettával 2. videó férfi portré (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében az Apellész palettával festünk egy férfi portrét, oktató videó…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/1-45.jpg?fit=224%2C300&ssl=1)
34. Lecke: Akt festés Velázquez palettával 1. videó (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a Velázquez palettával festünk egy aktot, oktató videó…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/010.jpg?fit=235%2C300&ssl=1)
35. Lecke: Akt festés Velázquez palettával 2. videó (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a Velázquez palettával festünk egy aktot, oktató videó…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/pa1-1.jpg?fit=300%2C224&ssl=1)
36. Lecke: A Zorn paletta (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a Zorn palettával ismerkedünk meg…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/5-23.jpg?fit=300%2C238&ssl=1)
37. Lecke: Tájkép festés Zorn palettával videó (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a Zorn palettával festünk egy tájképet…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/013.jpg?fit=229%2C300&ssl=1)
38. Lecke: Női portré festés Zorn palettával 2. videó (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a Zorn palettával festünk egy női portrét, oktató videó…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/2-33.jpg?fit=273%2C300&ssl=1)
39. Lecke: Az Akadémiai paletta megismerése (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében az Akadémiai palettával fogunk megismerkedni…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/2-36.jpg?fit=300%2C239&ssl=1)
40. Lecke: Csendélet festés Akadémiai palettával 1. videó (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében az akadémiai palettával festünk egy csendéletet, oktató videó…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/16.jpg?fit=244%2C300&ssl=1)
41. Lecke: Csendélet festése Akadémiai palettával 2. videó (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében az Akadémiai palettával festünk egy csendéletet, oktató videó…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/5-6.jpg?fit=221%2C300&ssl=1)
42. Lecke: Az osztott triád paletták elmélete (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében az osztott triád palettákkal fogunk megismerkedni…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/limited-palette-450.jpg?fit=300%2C167&ssl=1)
43. Lecke: A Qadrát paletta (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a Quadrát palettával ismerkedünk meg…
![](https://i0.wp.com/artakademia.hu/wp-content/uploads/2022/11/4-33.jpg?fit=300%2C236&ssl=1)
44. Lecke: Tájkép festése Qadrát palettával 1. videó (Színkev. Mest. 2. – Korl. Paletta)
Ebben a leckében a Qadrát palettával festünk egy tájképet, oktató videó…
Nekem csak az első lecke jött át.
Igen, mert kb. két hét míg minden leckét áttöltök.
Köszönöm.
Kedves Krisztián! Meg tudnád itt a
adni előre, hogy milyen méretű képeket festünk majd? Meg kell ugyanis venni az indulásig a vásznakat. Köszönettel
Kedves Krisztián! Kérném a segítséged. A tanfolyamnak csak az első 2 leckéje jött át.Köszönöm. Kőszeginé Juli
Kedves Juli!
Amint a hirdetésben olvasható, ma este érhetők el az első leckék és kb. 1-2 hét alatt kerül át mind a 44 lecke.
Köszönöm.