A pasztellfestészet Itáliai gyökerekre nyúlik vissza

A pasztellfestészet története kb. 250 évvel ezelőtt kezdődött, bár a színes krétákat évezredek óta használják. Bár, már a dél-franciaországi, spanyolországi és dél-afrikai őskori barlangfestmények azt mutatják, hogy az ősember korai színes festményein, vörös, fehér és okker föld pigmenteket, valamint égetett csontot használt. Az ősember által használt festékanyag gyakorlatilag nem tartalmazott kötőanyagot, a barlangok sziklafalának egyenetlenségeibe kapaszkodva maradt meg a festék. Ez gyakorlatilag megy egyezik a ma is ismert pasztell festőtechnika működési elvével.

Az olasz reneszánsz mesterek vörös krétát használtak az építészeti terveik elkészítéséhez. Guido Reni 1575-1642 Itáliai festőművész alkotásai a legkorábbi fennmaradt művek, melyeket különféle színű krétákkal készített. Leonardo da Vincinek is számos kréta rajza maradt fenn.

A pasztellfestészet történetének következő nagy állomása, Franciaország

A pasztell történelem központi helye később Franciaország lett. Az 1675-ben Velencében született Rosalba Carreira lett ennek az új médiumnak az első népszerűsítője. Olaszországban is elismert volt és ő volt az első, aki magas szintre fejlesztette ennek az új médiumnak a használatát. Hamarosan Párizs legdivatosabb pasztellművészévé vált. A korábbi rajzos alkalmazási móddal ellentétben, ő már eldörzsölést és színkeverést is alkalmazott, lágy és finom elmosásokkal. Carreira halála után a pasztellkréta alkalmazása továbbra is népszerű maradt Európában. A svájci származású Jean Etienne Liotard figyelemreméltóan textúrált portrékat készített ezzel a technikával.

Maurice Quentin de La Tour 1704-1788, a pasztellfestészet egyik legnagyobb neve, Párizsban tanult. Művei Carrieraéhoz képest, rusztikusak, textúrázottak voltak, nem olyan puhák vagy finomak. Munkája hozzáértést, tisztaságot, részletességet és szabadságot mutatott. Őt követve, sok pasztellista utánozta a ragyogó színek és textúrák kombinálásának lehetőségét. A pasztell technikának közel négy évtizedig tartó lendületet adott. Több ezer párizsi művész bálványa lett, olyan festőket inspirált, mint Watteau és Perroneau. La Tournak köszönhetően a pasztell az olajjal egyenlő rangú technika lett. Jean Baptiste Simeon Chardin 1699-1779, karrierjének első korszakában, főleg konyhai eszközöket, tálakat, csészéket, gyümölcsöt, kenyeret, nyulakat és halakat ábrázoló pasztellel festett, csendéletképeket, néha pedig portrékat készített. A pasztell népszerűségét az okozta, hogy egyszerűen nem volt párja a frissességben és a spontaneitásban,

A következő állomást, Jean-Francois Millet (1814-1875) jelentettet, aki elsősorban a vidéken élő, szegény munkásokat, parasztokat és pásztorokat festett nyájakkal. Kiváló olajfestő is volt, de pasztelljei is nagyszerűek voltak, melyekkel képes volt nagyon bensőségesen leírni, az egyszerű emberek és közösségeik életét.

A pasztellfestészet igazi, máig is tartó térnyerése, az impresszionistákkal kezdődött

Az 1860-as évek végére a művészet ismét átalakulóban volt. Az akadémista festészetet egyre inkább az impresszionizmus kezdte felváltani. Edouard Manet (1832-1883) harcolt a közvélemény ellen, ellenezte az akadémiát, és újszerű megközelítéssel dolgozott. Festészetét radikálisnak tartották, de emellett egyfajta “jelzőfénynek” is, amely utat mutatott az fiatal, feltörekvő festők generációjának. Ezt követően nagyon gyorsan bejött a köztudatba fény és levegő új tana, amelyet Monet, Pissarro és más impresszionista festők, közösen dolgoztak ki. 

Edgar Degas 1834-1917 – ebből a korszakból a legfontosabb pasztellfestő, akit tanulmányozhatunk. Jelentősen fejlesztette a pasztell effektusok és technikák teljes skáláját.  A színei áttetszővé tételén dolgozott, és kísérletezett a festékek és a pasztell kombinációival, minden elképzelhető médiummal kombinálta a pasztellt, beleértve a hordozó alapokat is, a papír, a karton és a vászon alapokat. A pasztell színeket gyakran gouache-szal és akvarellel keverte, sokszor ecsettel manipulálta a színeket és a médiumokat, olykor pasztellkrétákat mártott az előkészített festőszer oldatokba, és munka közbeni fixálással rögzítette az egyes rétegeket. Népszerűsítette a fixáló szerek használatát, folyamatosan kísérletezett és bővítette ismereteit. Egyszerre rajzolt és festett, képeket konstruált, illusztrált. 

Hamarosan egyre többen követték a pasztellfestés hagyományait, így a 20. században egyre népszerűbb anyag és technika lett, amely napjainkban már teljesen hétköznapi módon van jelen, a festészet eszköztárában.