A 20. század
Az izmusok kora. Az impresszionisták után, példává vált a művészek számára, hogy a művészetben nem léteznek korlátok, és a fontos szempontok, többé már nem a technikai tökéletesség és a mesterségbeli tudás, a szabályok betartása, vagy az esztétikára és érzelmekre kiváltásara való törekvés volt, hanem a fejlődés , és az intellektuális tartalom. A 20. század festője többnyire létrejött szerette volna hozni saját izmusát, mely természetesen valójában csak keveseknek sikerült.
A modern és konceptuális alapú művészeti megnyilvánulási formáknak végeláthatatlan sora következett. Sokszor zavarba ejtő alkotások segítségével.
A korszak kiemelkedő alakjai, Picasso, Modigliani, Warhol, Magyarok közül Szőnyi Istvánt és Aba Novák Wilmost említeném.
Emellett ez a század amellett, hogy rengeteg értéket hoztak létre, kitermelt egy erős menedzser központot, sokszor központilag irányított, demagóg réteget is művészetekben.
Ezek közös jellemzői, hogy igyekszik kisajátítani a művészetet, amely szerint a művész és a műértő egy intellektuálisan felsőbbrendű szűk réteghez tartozik, ennél fogva az alkotásokat csak ez a szűk réteg képes igazolni.
Szerintük minden, ami kívül esik ezen a körön, nem tekinthető művészetnek. Az ő definíciójuk szerint, a művészetnek nem kell sem esztétikusnak lenni, sem szabályokat követni, sem pedig szentimentális érzelmeket kiváltónak. Kívánatos viszont, hogy haladó, fejlődő, újszerű legyen, mely mélyebb intellektuális tartalmú hordoznak, az sem baj, ha magyarázatra szorulnak ezek a tartalmak a jobb megértés területén.
Mivel így eltávolodtak a hagyományos értékrendszertől, így a műalkotások értékelése sok szubjektívebb lett, mint régen volt, nagyobb mozgásteret engedve a spekulátoroknak, a művészvilágban hatalmat gyakorolni akaróknak stb.
Kialakult egy menedzser központú szemlélet, ahol többé nem érezte magát a jobb jut előre, hanem aki jobb kapcsolatokkal rendelkezik, ill. jobban menedzselik. Ezzel párhuzamosan kialakult egy sznob réteg van, aki az efféle sokszor polgárpukkasztó megnyilvánulásokat keresik a művészetben, ill. az értékmérő a menedzserek által felfuttatott „belemagyarázott” érték lett, a hagyományos értékek helyett.
20–21. század a Művészetek megújulása
Ez a kifejezés konkrétan releváns, hogy a világszerte felismerték a művészeket, a galériákat és a gyűjtőket, a modern művészetekben kialakult lufi egyre inkább kezdő kipukkanni. A mesterségesen generált értékek miért nem tarthatóak fenn valós értékként.
A 20. század végén számtalan olyan nemzetközi botrány volt, amikor egy felmenedzselt művész alkotásai később a menedzselés megszűntével óriásit veszítettek értékükből. Ez egy tényleges értékeket magában hordozó műtárggyal ilyen jelentős nem szokott előfordulni.
A festészet mesterségbeli tudásanyagának eltűnése volt a másik nagy veszélyforrás, ami felhívta magára a figyelmet.
Szerencsére a 20. század második felében egymás után tűntek fel olyan kis műhelyek és privát akadémiák ahol a festészet, a szobrászat és a rajz hagyományos akadémiai módszereit igyekeznek újraéleszteni. Hamarosan aztán észhez sárga a szakma is, és napjainkban már számtalan galéria, művészettörténész, kurátor és természetesen művész is támogatott ezt a mozgalmat.
A mozgalom egyik fő nemzetközi összefogója az Art Renewal Center ahol beregisztrálnak a hagyományos ünnepi oktatást nyújtó művészi és intézmények, ahogyan a gyakorló művészek és gyűjtők is. A linket megnézve láthatatlan, hogy már több mint 100 ilyen intézmény világszerte és napjainkban művészek tízezrei részesültek klasszikus művészeti képzés világszerte.
Alkottak egy új fogalmat is, Klasszikus Realizmus a neve, a lényeg, hogy realista módon a klasszikus hagyományok alapján alapképzésben részesüljenek a tanulókból. Fontos jelenléte az anyagok mély megismerése, a tökéletes rajztudás kialakítása és a művészettörténet is, a festőtechnika alapos megismerése mellett. A z itt végzett diákok többnyire karrierjük beindításához is segítséget kapnak.
Napjainkban a klasszikus realizmus új hagyományait olyan mesteretek prezentálják, mint pl. Adrian Gottlieb, David Leffel és Jeremy Lipking, Odd Nerdrum stb.
Odd Nerdrum és tanítványi köre, Nerdrum Giccs kiáltványában meghatározott esztétikai és filozófiai téziseken keresztül a konceptuális művészet fent felvázolt iránya ellen veszik fel a kesztyűt.
Legfőbb eszközük, hogy a régi mesterek munkamódszereit és eszköztárát alkalmazzák. A Nerdrum iskola hangsúlyt fektet a filozófia gyakorlására és a művészettörténet megismerésére. A barokk és a reneszánsz mesterek és ókori elődjeik munkamódszereit és anyaghasználatát tanulmányozva alakítják ki önálló, klasszikus realista alapokon nyugvó festészetüket.
Ami közös bennük, hogy az Apellész palettát, vagy annak valamilyen sajátos továbbfejlesztését tették meg saját fő palettarendjüknek. Természetesen egy-egy munkában a szükség szerint ettől eltérnek, ha kell, de alapvetően a paletta erősen érzékelhető festészetükön.
Sándorfi István a 2007.-ben elhunyt Párizsban élő hiperrealista festőművész is érdekes gondolatokkal fogalmazta meg ellenérzéseit a modern művészetekkel szemben.
Mint látható a 21. században elindult egyfajta útkeresés, a teljes hagyományokhoz való visszatérés, valamint a régi és az új ötvözése a festészetben.
